Mai bejegyzésemben a forint euro árfolyamot elemzem. Meg azt, hogy az Ellenzék mindenben csak a rosszat látja, a jót meg nem veszi észre. Mert ugye hiába volt pár napja 300 forint 1 euro, mára szépen visszacsökkent 290 köré. Azt gondolom, hogy ez elsősorban az Én érdemem. Ezért…

WebTag.hu

A mai témát úgy gondolom kellően kiveséztem a blogmon. Van viszont más érdekesség, amit szívesen megosztok veletek Barátaim.Az elmúlt napokban megjelent vagyonnyilatkozatom alapján sokan kérdezték, mire költöttem a 114 milliós osztalékot. Barátaim nektek bevallom, feléltem.…

Meglepetéssel és örömmel olvastam az új amerikai elnök nyilatkozatát. Úgy látszik nyomon követi karrieremet és nyilatkozataimat, ugyanis amikor egészségügyi miniszter jelöltjéről kiderült, hogy adócsaló akkor ezt mondta: Elkúrtam! Amikor meghallottam, a büszkeségtől…

"Soha nem kaptam még annyi panaszos levelet, mint mostanában, és ezek közül hatalmas arányt képviselnek azok, amelyek" azt írják Feri húzz a picsába másféle politikát kellene folytatnom. Másik részük pedig panaszkodik és tőlem vár segítséget. Mintha lenne bárminemű…

A mai blogbejegyzésemben beszélek már mindenfélét. Előkerült az országgyűlés és az önkormányzat méret és költségcsökkentése is. Ezzel persze minimális megtakarítás érhető el, viszont egy jólirányzott átalakítás esélyt adhat nekünk arra ,hogy a választások után is…

süti beállítások módosítása